Repcedarázs (Athalia rosae) álhernyója a repce levelén. Mindent el kell követnünk, hogy a lárvák ne érjék el(meg) ezt a feketés-zöldesfeketés színű fejlettséget. Ilyenkor ugyanis az étvágyuk már szinte korlátlan, kellő egyedszám mellett nagyon rövid idő alatt is képesek akár tövig lerágni a repcenövényeket.
Keresés
Képbeküldés
Vannak saját szakmai fotóid?
Küld be nekünk és megjelentetjük!
PrintR
PrintR $_GET
Apróhirdetések
AgrárUnió - Növénytermesztés
Visszatekintés, a napraforgó-termesztés növényvédelmi kihívásai 2023-ban
Fontos szántóföldi növényünk a napraforgó, jelentősége egyaránt alapul a vetésterülete méretén, valamint azon, hogy a mind gyakoribb száraz évjáratokban is biztonságosan termeszthető mérsékelt kockázatokkal. Károsítói már jól ismertek, és rendelkezésre állnak védekezési eljárások. A tavalyi év azonban hozott valami újat!
Kapás kultúráink fiatalkori kártevői
Kapás kultúráink egyes évjáratokban jelentős károkat szenvednek el a fiatalkori kártevők kártétele következtében. Melyek azok és milyen körülmények között kell fokozott figyelemmel kísérni azok állományokban történő megjelenését?
Kalászfuzáriózis, kalászvédelem
Az idei terménypiaci várakozásokat látva, könnyen lehet, hogy ismételten nehéz év vár a búzatermesztőkre. Erre számítva sok helyen maradnak el a lombvédelmi kezelések, az egyetlen gombaölő szeres védekezés, amelynek költségét felvállalják, és a kalászvédelem. Azonban az is lehet ablakon kidobott költség, ha nem jól csinálják! Nézzük a legfontosabb szempontokat!
AgrárUnió - Növényvédelem
Az FMC teljesen új stílust teremtett az agráriumban
Rendhagyó keretek között zajló, ugyanakkor izgalmas szakmai konzultáció tanúi lehettek azok a gazdálkodók, akik csatlakoztak az FMC-Agro évindító fórumához. A cég munkatársainak célirányos beszélgetéseiből ugyanis számos, a szántóföldi növénytermesztést érintő témában kaphattak gyakorlati megoldásokra koncentráló válaszokat, olyanokat, amelyeket közvetlenül hasznosíthatnak saját munkájuk során.
Az Amalgerol® adagolása
A NÉBIH pontosította az Amalgerol® engedély okiratát, hogy minden felhasználónak egyértelmű legyen az Amalgerol® használata.
A minőségi almatermesztés szolgálatában
Az alma a legfontosabb kertészeti kultúráink egyike, amely azonban nehéz éveket él át az utóbbi időben. A piaci körülmények alakulása, együttesen az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaival, nehéz helyzetbe hozták az almatermesztőket. Számukra kiutat a magas minőségű étkezési alma előállítása jelentheti. Ehhez kaphattak teljes körű szakmai segítséget a UPL Hungary Kft. augusztus második felében szervezett Alma Szakmai Napján.
AgrárUnió - Apróhirdetések
Keresés
Képbeküldés
Vannak saját szakmai fotóid?
Küld be nekünk és megjelentetjük!