A parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) a fészekvirágzatúak családjába tartozó kétszikű egynyári növény. Észak-Amerikából került Európába különböző terményszállítmányokkal. Magyarországon már 1888-ban megjelent, de igazán csak az 1920-as években kezdett a Dunántúlon elszaporodni. Nagymérvű elterjedése a második világháború után következett be a mezőgazdasági termékek szállításának útvonalaitól (útszélek, vasúti töltések) kiindulva. Ma már hazánk valamennyi fontosabb termesztett kultúrájában előfordul. Az Ötödik Országos Szántóföldi Gyomfelvételezés (2007-2008) adatai alapján mára a második legfontosabb gyomnövénnyé lépett elő az őszi búzában, miközben a tarló gyomnövényei között az első helyet foglalja el. A gyomnövény életforma szerinti besorolásáról bővebben ITT olvashat
Parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) = AMBEL
Leírása
A sziklevél alatti szárrész szennyes vöröses vagy barnás vöröses színű. A sziklevelek széles tojásdadok, lekerekített csúcsúak, rövid nyelűek. Az első levelek aprón szőrösek, erősen osztottak, az alsó levélszeletek lándzsásak, a csúcsi levélke nagyobb, két oldalán a bemetszés egyenlőtlen.
A levél pillás, ez főleg a szélén észlelhető, a levélnyél szőrös. A következő levelek már sűrűbben szőrösek. A növény felálló, erőteljesen elágazó szárú, átlagosan 30- 80 cm magas, de nem ritka az embermagasságú példány sem. A szár enyhén szőrös vagy érdes. Levelei tojásdad alakúak, erősen tagoltak, egy-kétszeresen szárnyaltan szeldeltek. A fő és oldalágak csúcsán álló virágzatban csak porzós virágok találhatók, termését a lentebb álló levelek hónaljában neveli. A produkált magszám függ a növény nagyságától, a kisebbek néhány száz, a közepesek 3 000, a nagyméretűek magtermése eléri a 62 000 db-ot.
Kártétele
Bár minden kultúrában előfordulhat, ahol évenkénti talajművelést alkalmazunk, azonban a legnagyobb kárt a kapásnövényekben okozza. Őszi búzában különösen a ritka állományokban fordulhat lő nagy egyedszámmal. Csapadékos nyarakon a kalászos gabonák tarlóin folyamatosan megtalálhatók a különböző fejlődési állapotban lévő egyedei. Fejlődése, növekedése során elnyomja a körülötte lévő egyéb növényeket, kultúrnövényeket és gyomokat egyaránt. Ebben segíti agresszív, erőteljes növekedése és allelopatikus tulajdonsága. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a növény fejlődése közben olyan anyagokat termel, melyek a környezetében található más fajú növények növekedését gátolják. Nem mezőgazdasági kár ugyan, azonban meg kell említeni, hogy a magyar lakosság jelentős része allergiás a parlagfű virágporára, és ezzel a növény további jelentős nemzetgazdasági kárt okoz.
Védekezés
Az őszi búzában a parlagfű ellen leginkább az állományban való gyomirtó kezelésekkel lehet védekezni. Azonban a területen lévő gyommagkészlet jelentősen csökkenthető agrotechniaki módszerekkel, így a tarló megfelelő ápolásával.
A parlagfű elleni védekezés agrotechnikai lehetőségei:
A parlagfű melegigényes gyomnövény, magvai egész nyáron jól csíráznak, amennyiben kellő mennyiségű nedvesség áll a rendelkezésükre. Ezt a tulajdonságukat jól ki lehet használni a gyommagkészlet csökkentésére. A tarló rendszeres művelésével, majd lezárásával általában kellő nedvességet lehet biztosítani a csírázásához. Így többszöri talajmunkával jelentős mennyiségű parlagfű pusztítható el.
A parlagfű elleni védekezésben felhasználható hatóanyagok
A parlagfű elleni állománykezelésben felhasználható hatóanyagok: a gyomnövény ellen minden kalászos gabonában kétszikű gyomnövények ellen engedélyezett hatóanyag jó hatékonysággal rendelkezik.
A parlagfű elleni védekezésre tarlókezeléskor felhasználható hatóanyag: glifozát
Forrás:
Novák Róbert-Dancza István-Szentey László-Karamán Jószef: Magyarország szántóföldjeinek gyomnövényzete
Újvárosi Miklós: Gyomnövények
Kádár Aurél: Vegyszeres gyomirtás és termésszabályozás
Cimkék:
